Ez is egy Krízishelyzet. Jöjjön egy példa!
Kezdjük egy krízishelyzeti példával, amit Hajduska Marianna - Krízislélektan könyvéből vettem. Át tudjátok érezni?
„Ildikó évek óta otthon volt három-és másfél éves kisgyermekével. Temperamentumos személyiségével nehezen viselte a felnőtt beszélgetések nélküli nappalok sokaságát. Férje üzletkötőként dolgozott, este hét-nyolc között nemigen ért haza. Gyakran talált ideges, feszült feleséget, nyafogó kislányokat, rendetlen lakást, amire hazaért. Mindketten a másiktól várták az odafigyelést, a gyengédséget. Sok-sok csöndesen vagy hangosabban eltelt estét követően Ildikó gyanakodni kezdett. Mintha másfelé figyelne a férje, el-elkalandoznának a gondolatai.
Nyomozni kezdett a férfi mobiltelefonjában, talált is kétértelmű sms-üzeneteket. Nem szólt csak szorongva várta a fejleményeket. Egyik este férje még tíz óra felé sem ért haza. Rátelefonált, de rövid, rideg, elutasító választ kapott, még dolgozik, ne zavarja.
Egyre nyugtalanabb és labilisabb lett. Megint felhívta. A férfi még kétszer felvette a telefont, majd kinyomta, végül teljesen ki is kapcsolta. Ildikóban magasra szökött az indulat, elkeseredéssel, szorongással, félelemmel keveredve és váltakozva. Újra és újra telefonált. Mikor a férfi felvette, agresszív választ adott a kérdésekre, s végül kiderült: igen, van valakije, és nála tölti az éjszakát.
Ildikót a tehetetlenség szétfeszítette. Beszűkült, nem gondolt a másik szobában alvó két kicsi gyerekre. Valamit tennie kellett, valami végzeteset. Fel-alá mászkált a lakásban, eltelt egy-két óra, de nem talált nyugalmat. Hirtelen jött az ötlet, hogy elővegye a házi patikát. Bevett mindent, amit talált. Fájdalomcsillapítót, rég lejárt nyugtatót, lázcsillapítót, köhögés elleni tablettát. Mire lenyelte a sok gyógyszer, valamennyire visszanyerte önuralmát. Fölhívta a mentőket, majd ismét a férjét, elmondta az üzenetrögzítőre, mit tett, kérte jöjjön, vigyázzon a két gyerekre.
Kórházba kerül, kimosták a gyomrát. Megpróbáltatásai másnap folytatódtak. Férje közölte, hogy két kisgyermeküket ismeretlen helyre vitte, elindítja a válást, addig nem láthatja őket, mert „elmebeteg”, nem alkalmas az anyaszerepre. A valamelyest megnyugodni látszódó Ildikó ismét dekompenzálódott. „
Kép forrása: https://www.flickr.com/